Úticél: A Duna-delta
Románia egyik csücskében egy elvarázsolt világ csordogál, zöldell és szuszog. Saját mesevilággal büszkélkedhetünk, ami bizony nem mindennapi képet tár a látogatók szeme elé. Ott, ahol valamikor tenger volt, most régi, egzotikus fák nőnek és erdők lombjait borzolja a szél. Ahol évezredekkel ezelőtt mamutok és gyapjas orrszarvúk kóboroltak és már ember is kóstolgatta halait, melyeket csontszigonnyal fogott ki. A tulajdonképpeni Delta a történelmi idők gyermeke: kb. 8000-10000 éves. Ahol a „kisebbség” a „többség”, ott mosolyog a Duna- delta kék ege, a szél hínárszagot visz, az ezüstsirály öblögető hangján rikoltozik, fényes pikkelyű halak cikáznak a víz alatt, s a fehérszakállú, ősz lipován halász mosolyogva kínálja fakanalát, hogy kóstoljuk meg a hallevest.
írta: Szőke Tamara
A Duna, miután elhagyta a németországi Fekete erdőben lévő forrását, átfolyik 8 országon és 3 fővároson, majd 2857 km megtétele után beleömlik a Fekete tengerbe. A Duna átlagosan 6000m/mp vizet és 39,5 millió tonna üledéket szállít évente a Fekete tengerbe.
Ebből az üledékből épült fel a természet egy csodája: a Duna deltája, mely kb. 8000-10000 éves és keletkezése óta is állandóan változik, épül. Három fő ága a Kilia (Chilia), Szulina (Sulina) és Szentgyörgy (Sf. Gheorghe) ágak, valamint számos mellékág, holtágak, tavak, homokdűnék, csatornák, Európa legnagyobb egybefüggő nádasa, ősöreg 700-800 éves tölgyeket éltető ártéri őserdők, lápok alkotják ezt a csodálatos vízi világot, amely még mindig hihetetlenül gazdag vadban, halban és madarakban.
A három ág közül a Kilia szálítja a legtöbb vizet 58%-át, utána a Szent György 23%-át, majd a Szulina 19%-át a Dunának.
A Szulina ág a Duna delta közepén helyezkedik el, ez a hajózó ág, amely a szabályozások következtében eléggé egyenes vonalú, a kotrások következtében a legmélyebb, mélysége 7,5 m és 26-28 méter között változik. Elhelyezkedése következtében könnyen megközelíthetőek az északi Kilia ág és Szulina ág közötti csatornák, tavak, mellékágak, valamint a déli Szentgyörgy ág és Szulina ág közötti területek is. A horgásztanya a Szulina ág mentén, félúton a Delta kapujának is nevezett Tulcea és a Fekete tenger partján a beömlésnél fekvő Szulina városa között a 22-es mérföldnél levő Gorgova halászfaluban található.